A hazugság káros az egészségre

Még alig száradtak meg a pixelek az előző bejegyzésemen, amikor rábukkantam egy, szorosan a témához kapcsolódó cikkre. Egészen pontosan a Pörögj fel Blogon olvastam az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) által közzétett tanulmányról, ami többek között azt taglalja, hogy aki nem hazudik, az nemcsak boldogabb, de egészségesebb is. Ráadásul az őszinteség a testi fájdalmat is csökkenti. Utóbbi infó hallatán gondolom, nyugdíjas kényszervallatók is hevesen bólogatnának, de a világot alapjaiban megrázó konklúzió első fele is megér egy kis szarkazmust. Köztudott, hogy a brit tudósok szokták a leghülyébb felfedezéseket publikálni, de úgy érzem, ez most erősen szorongatja a pozíciójukat. Érdekes lenne tudni, vajon mennyi időt és energiát tapsoltak el annak az alapvetésnek a feltárásához, amit öreganyám boldogan megosztott volna velük teljesen díjmentesen is.

Félreértés ne essék, távol álljon tőlem, hogy úgy általában ekézzem a tudósvilágot. Többségüket nagyon nagyra tartom, elképesztő mértékben járulnak hozzá a technikai fejlődéshez, és meggyőződésem, hogy a közeli jövőben egyre nagyobb szükség lesz a munkájukra. Talán épp ezért annyira megrökönyödést keltő, amikor tudományos kutatás eredményeként képesek ilyesmit tálalni. Talán azt példázza, hogy - bár a zavartalan munkához nyilván szükséges a laboratóriumi környezet - mennyire vissza is tud ütni, ha elszakadunk a való világtól.

De ha már szóba hoztam, nézzük meg, miért stresszel a hazugság! A válasz nyilvánvaló: a hazugság alapja mindig a félelem. Legyen látszólag bármilyen okunk is a hazugságra, amögött valahol mindig ott lapul a félelem. Ha valaki nem fél, akkor nem hazudik. Ha nem hazudik, akkor nem is fél. Aki nem fél, az nem stresszel annyira, aki nem fél, az boldogabb. Bonyolult? Nem annyira, igaz?

HA SOSEM FÉLNÉNK, SOSEM HAZUDNÁNK

Van, amikor a félelem nyilvánvaló motivációként van jelen. A gyerek fél, hogy megbüntetik, a felnőtt fél, hogy kirúgják, apa fél, hogy anya a vadonás új műkörmeivel kiszedi a szemeit, anya fél, hogy apának túl messzire gurul a gyógyszere. Ilyenkor a hazugság szimpla önvédelem. Aztán ott a kegyes hazugság. Amikor azért hazudunk, hogy kíméljük, védjük a másikat. Nem mondjuk meg a mamának, hogy ezzel a húslevessel nagyon mellévert a cimbalomnak, nem mondjuk meg Tibikének, hogy amire a szájsebész készül, az sokkal messzebb van a kacagófesztiváltól, mint képzeli. Ezekben az esetekben már közel sem nyilvánvaló, de itt is a félelem az alapmotiváció. Csak most nem a saját bőrünket féltjük, hanem a mamát vagy Tibikét. Az indítékunk természetesen jóval nemesebb - de a hazugságot ugyanúgy a félelem szüli ilyenkor is.

Na és mi van a csalókkal, a szélhámosokkal? Akik hideg fejjel vernek át másokat, kizárólag a nyerészkedéstől hajtva? Ez már tényleg nem annyira magától értetődő. De a helyzet az, hogy őket pláne a félelem vezérli. Félnek attól, hogy ha dolgozniuk kellene, nem tudnának megélni. Félnek attól, hogy ha dolgozniuk kellene, az csak átlagéletre lenne elég, ők pedig többre vágynak. Félnek attól, hogy ha nem hazudnának, akkor szürke és unalmas lenne az életük. Szóval ők is félnek, hidd el, még ha ez nem is látszik rajtuk.

És mi a helyzet a pszichopatákkal, a szociopatákkal, meg az összes többi patával? Az ilyen emberekre általában az jellemző, hogy nem éreznek bűntudatot. De ettől még félnek. Mindenki, aki megpróbálja átverni, tönkretenni vagy elpusztítani a környezetét, valahol legbelül retteg. Ez igaz volt Hitlerre, igaz volt Sztálinra és igaz az összes hibbant gonosztevőre. Aki gyáva, az nem bízik az emberekben. Aki nem bízik az emberekben, az gyáva. Legalább annyira, hogy a bizalmat túl veszélyesnek tartsa. Ez persze nem azt üzeni, hogy mindig meg kéne mindenkiben bíznunk. De a paták közös nevezője, hogy gyakorlatilag senkiben sem bíznak, és nem azért, mert annyira bátrak.

FÉLEK IGAZAT MONDANI - MOST MÁR FÉLEK HAZUDNI IS?

Az APA által publikált tanulmány eredményében nem is az a legszomorúbb, hogy gyakorlatilag nukleáris laboratóriumban sikerült feltalálniuk a tökfőzeléket. Sokkal problémásabbnak találom a kérdésnek azt a fajta megközelítését, ami olyannyira és egyre inkább jellemzi modern civilizációnkat. Ne hazudj, mert árt az egészségednek! Ne hazudj, mert árt a személyes boldogságodnak! Ez egyfelől paradox helyzetet teremt (most akkor mitől féljek jobban: attól, hogy leszedik a hajamat, amiért igazat mondtam, vagy attól, hogy gyomorpistulásom lesz a hazugságtól?). Az igazi gond az, hogy ez is az egyénről szól, mint egyre több minden. Lassan már minden...

Az élet csoportos tevékenység, aminek része kell, hogy legyen a nagyobb érdekek szem előtt tartása is. A boltból nemcsak azért nem lopok, mert félek a lebukástól. Még csak nem is azért nem, mert nem akarok a pokol tüzén megrohadni. És nem is azért, mert félek, hogy elvisz a rézfaszú bagoly. Egyszerűen azért nem lopok, mert az nem lenne helyes, mert azzal ártanék másoknak. Azt sem teszem hozzá, hogy így tiszta lesz a lelkiismeretem, vagy ha én nem lopok másoktól, akkor várhatom el, hogy mások se lopjanak tőlem. Egyszerűen csak nem teszem, mert nem helyes. És az emberek többsége ugyanígy van ezzel.

Idealista vagyok, de nem teljesen hülye. Tudom, hogy az ember önző lény, és ezzel a világon semmi baj nincs. Az önzés elengedhetetlen az önfenntartáshoz, még az úgynevezett nemes cselekedeteink jó részét is az önzés motiválja. A problémát az egyensúly felborulása okozza. Amikor egyre inkább az önzés határoz meg, és egyre kevésbé vagyok hajlandó tudomásul venni, hogy a mások érdeke is fontos. Nem lehetek csak és kizárólag egyén, még ha ez a modern világ megpróbálja elhitetni velünk, akkor sem. A boldogság jórészt éppen azon az egyensúlyon múlik, amikor valaki képes egyén is, meg egy (vagy több) nagyobb egész része is lenni. Csak egyénnek lenni talán menő - de szánalmas és nyomorúságos.

Te mit gondolsz?