Aláírom, hülye kérdés, talán kicsit sértő is. Vagy mégsem. Mert bármennyire is feleslegesnek tűnik, nagyon sok probléma alapját feszegetjük vele. Betegségek, kiégés, fásultság, lelki válság, depresszió - hogy csak néhányat említsek erős felindulásból. De ugyan ki ne akarna élni? Egy-két kútba esett lelkű szerencsétlentől eltekintve senki nem akar meghalni!
És ezen a ponton máris lukra futhatunk. Az alapján, hogy valaki nem akar meghalni, még nem megalapozott azt feltételezni, hogy élni akar, bár ez egy olyan logikai csapda, amibe gyakran belesétálunk. Ha utálom a jobboldali pártokat, akkor nyilvánvaló, hogy baloldali vagyok. De miért is? Mi van, ha a baloldali pártokat is utálom? Nem törvényszerű, hogy két, egymással szembenálló tényező közül el kell köteleznem magamat valamelyik mellett. És pont ez a probléma lényege.
Az "élni akarok" és a "meg akarok halni" egy skála két végpontja, méghozzá egy elég széles skáláé. Annak, hogy valaki mennyire akar vagy nem akar élni, nagyon sok fokozata van. Mielőtt még eljutna odáig, hogy tudatosan a halálra vágyik, hosszú ideig lehet abban a tartományban, amikor meghalni még nem, élni pedig már nem akar.
De mit jelent az, hogy "élni akar" valaki? Hogy kell élni akarni? És miből lehet észrevenni, hogy valaki már nem akar élni? Gyerekkorom edzőtáboros élménye jut eszembe, amikor a buszmegállóban odajött hozzánk a budapesti nagymester:
- Mit csináltok itt, srácok?És ezen a ponton máris lukra futhatunk. Az alapján, hogy valaki nem akar meghalni, még nem megalapozott azt feltételezni, hogy élni akar, bár ez egy olyan logikai csapda, amibe gyakran belesétálunk. Ha utálom a jobboldali pártokat, akkor nyilvánvaló, hogy baloldali vagyok. De miért is? Mi van, ha a baloldali pártokat is utálom? Nem törvényszerű, hogy két, egymással szembenálló tényező közül el kell köteleznem magamat valamelyik mellett. És pont ez a probléma lényege.
Az "élni akarok" és a "meg akarok halni" egy skála két végpontja, méghozzá egy elég széles skáláé. Annak, hogy valaki mennyire akar vagy nem akar élni, nagyon sok fokozata van. Mielőtt még eljutna odáig, hogy tudatosan a halálra vágyik, hosszú ideig lehet abban a tartományban, amikor meghalni még nem, élni pedig már nem akar.
De mit jelent az, hogy "élni akar" valaki? Hogy kell élni akarni? És miből lehet észrevenni, hogy valaki már nem akar élni? Gyerekkorom edzőtáboros élménye jut eszembe, amikor a buszmegállóban odajött hozzánk a budapesti nagymester:
- Hát a buszt várjuk, Mester!
- És nem jön?
- Eddig még nem, Mester.
- Akkor várjátok jobban!
Na, ez is egy ilyen probléma. Hogy kell akarni élni? Élni akarni? Az ember összeszorítja a fogait és arra koncentrál, hogy élni akar? Kísérletnek érdekes, a gyakorlati értéke valószínűleg elenyésző. Másfelé kell a megoldást keresnünk. Mondjuk erre:
AZ ÉLNI AKARÁS MÉRCÉJE A TENNI AKARÁS.
Végül is logikus, nem? Azért élünk, hogy tegyünk ezt-azt, hogy célokat valósítsunk meg. Ha már semmit nem akarunk megtenni, akkor ugyan miért akarnánk élni? Ami az életben kicsit összekuszálja a képet, az az, hogy a tenni nem akarás nem feltétlenül egyenlő a tétlenséggel. Ott van ugyanis a határeset: nem akarok tenni, de muszáj.
Valójában ez az élni akarás vagy nem akarás mutatója. Az akarom/muszáj aránya. Minél kevesebb az akarom, minél több a muszáj, annál kisebb az élni akarás is. A dolgot tovább bonyolítja, hogy a kettő között jelentős az átfedés. Egy csomó dolog lehet az életben, amit muszáj is meg akarok is. Ezzel még nincs nagy baj. A baj azzal van, amikor kezdünk vészesen kifogyni az "akarokból".
Csakhogy ennek beismerése valami kegyetlen önkritikát igényel. Egy sereg olyan dolog lehet az életedben, amiről azt gondolod, illene akarnod. Ám ha elég mélyre merészkedsz a lelkedben, akkor azzal szembesülhetsz, hogy valójában leszarod őket. Vagy legalábbis hidegen hagynak. Vagy közel sem hoznak lázba annyira, mint ami egy tisztes polgártól elvárható lenne.
Mindent elfogyasztó társadalmunk egyik nagy vívmánya az igények konfekcionálása. Ne törd magad azon, mire is vágysz valójában, majd mi megmondjuk Neked! Tudod, hány ember ül ebben a mókuskerékben? És ne gondold, hogy csak a lúzerek. Vajon miért van az, hogy olyan emberek, akiknek láthatóan bejött az élet, isznak, drogoznak, kurváznak? Nem szeszélyből, hidd el. Köztük is vannak elegen, akik a muszáj rabjai, és a puccos börtönből még nehezebb kitörni, mint a leharcoltból.
Az élni akarást azok a dolgok táplálják, amiket meg akarsz tenni. Tökmindegy, hogy kell-e vagy sem - a lényeg, hogy Te akarod. Amikor kifogysz ezekből, kifogysz az élni akarásból is. Ez nem azt jelenti, hogy egyből meghalsz. Még nagyon-nagyon sokáig húzhatod. Csak már nem fogod érezni, hogy élsz.
Vajon akarnak élni az emberek? Nézd meg a szemüket! A fakó tekintet mindennél beszédesebb. Ha nem tudod rajta kapni őket, hogy lelkesedéstől vagy acélos elszántságtól csillog a tekintetük, akkor tudhatod, hogy már nagyon kifogytak az akarásból, már leginkább a muszáj tartja őket talpon. Nyilván nem lehet ezért hibáztatni őket. Többségük jobb életet érdemelne. De a helyzet az, hogy ha ég a házad, tökmindegy, ki gyújtotta fel. Neked kell eloltani.
És Te? Hogy állsz az élni akarással? A tenni akarással? Könnyű egy felszínes válasszal lerázni őket. Ha viszont őszinte akarsz lenni magadhoz, egy rakás tünet segít ebben. A reggeli ébredés utáni első gondolataid. Az, ahogy a naptárra, az órára nézel. Az, ahogy a munkádra gondolsz. Az, ahogy arra gondolsz, ami otthon vár. Az, ahogy az estéidet töltöd, miután kifogytál a kötelező gyakorlatokból. Az, ahogy arra gondolsz, mi lesz jövőre, öt év múlva, tíz év múlva.
Lehet, némelyik válasz túl fájdalmas. Lehet, hogy némelyiktől bűntudatod támad. De még mindig jobb szembenézni velük, mint megpróbálni eltemetni őket. Valószínűleg senkivel nem olyan nehéz őszintének lenni, mint saját magunkkal. És nincs hazugság a földön, ami annyi kárt tud okozni, mint amikor saját magunkat áltatjuk. Megnyomorodott testek és lelkek, a csendes kétségbeesésbe fulladó hétköznapok, tönkrement házasságok, problémás gyerekek. Folytassam? Tudnám.
Az élet nagy igazságai általában egyszerűek. Te viszont bonyolult vagy. Összetett, sajátos igényekkel, vágyakkal, célokkal. Attól, hogy valami másnak jó, nem biztos, hogy Neked is az lesz. Attól, hogy valamire emberek milliói vágynak, még nem biztos, hogy Téged is tűzbe hoz. Egyébként jó eséllyel őket sem, de ez egy másik kérdés. Nincs recept arra, mi az, amit Te akarsz. Ne is várd senkitől, hogy majd megmondja. Ha mégis megpróbálná valaki, a saját érdekedben kergesd el!
Sok évvel ezelőtt olvastam egy nagyon okos embertől egy nagyon okos gondolatot: a valósággal szembenézni nem nagy kunszt. Szembenézni a saját álmaiddal - na az a valami. Sokan vissza is rettennek tőle. Inkább fixírozzák a valóságot. Az meg olyan, amilyen. De élni muszáj, nem?
AZ ÉLNI AKARÁS MÉRCÉJE A TENNI AKARÁS.
Végül is logikus, nem? Azért élünk, hogy tegyünk ezt-azt, hogy célokat valósítsunk meg. Ha már semmit nem akarunk megtenni, akkor ugyan miért akarnánk élni? Ami az életben kicsit összekuszálja a képet, az az, hogy a tenni nem akarás nem feltétlenül egyenlő a tétlenséggel. Ott van ugyanis a határeset: nem akarok tenni, de muszáj.
Valójában ez az élni akarás vagy nem akarás mutatója. Az akarom/muszáj aránya. Minél kevesebb az akarom, minél több a muszáj, annál kisebb az élni akarás is. A dolgot tovább bonyolítja, hogy a kettő között jelentős az átfedés. Egy csomó dolog lehet az életben, amit muszáj is meg akarok is. Ezzel még nincs nagy baj. A baj azzal van, amikor kezdünk vészesen kifogyni az "akarokból".
Csakhogy ennek beismerése valami kegyetlen önkritikát igényel. Egy sereg olyan dolog lehet az életedben, amiről azt gondolod, illene akarnod. Ám ha elég mélyre merészkedsz a lelkedben, akkor azzal szembesülhetsz, hogy valójában leszarod őket. Vagy legalábbis hidegen hagynak. Vagy közel sem hoznak lázba annyira, mint ami egy tisztes polgártól elvárható lenne.
Mindent elfogyasztó társadalmunk egyik nagy vívmánya az igények konfekcionálása. Ne törd magad azon, mire is vágysz valójában, majd mi megmondjuk Neked! Tudod, hány ember ül ebben a mókuskerékben? És ne gondold, hogy csak a lúzerek. Vajon miért van az, hogy olyan emberek, akiknek láthatóan bejött az élet, isznak, drogoznak, kurváznak? Nem szeszélyből, hidd el. Köztük is vannak elegen, akik a muszáj rabjai, és a puccos börtönből még nehezebb kitörni, mint a leharcoltból.
Az élni akarást azok a dolgok táplálják, amiket meg akarsz tenni. Tökmindegy, hogy kell-e vagy sem - a lényeg, hogy Te akarod. Amikor kifogysz ezekből, kifogysz az élni akarásból is. Ez nem azt jelenti, hogy egyből meghalsz. Még nagyon-nagyon sokáig húzhatod. Csak már nem fogod érezni, hogy élsz.
Vajon akarnak élni az emberek? Nézd meg a szemüket! A fakó tekintet mindennél beszédesebb. Ha nem tudod rajta kapni őket, hogy lelkesedéstől vagy acélos elszántságtól csillog a tekintetük, akkor tudhatod, hogy már nagyon kifogytak az akarásból, már leginkább a muszáj tartja őket talpon. Nyilván nem lehet ezért hibáztatni őket. Többségük jobb életet érdemelne. De a helyzet az, hogy ha ég a házad, tökmindegy, ki gyújtotta fel. Neked kell eloltani.
És Te? Hogy állsz az élni akarással? A tenni akarással? Könnyű egy felszínes válasszal lerázni őket. Ha viszont őszinte akarsz lenni magadhoz, egy rakás tünet segít ebben. A reggeli ébredés utáni első gondolataid. Az, ahogy a naptárra, az órára nézel. Az, ahogy a munkádra gondolsz. Az, ahogy arra gondolsz, ami otthon vár. Az, ahogy az estéidet töltöd, miután kifogytál a kötelező gyakorlatokból. Az, ahogy arra gondolsz, mi lesz jövőre, öt év múlva, tíz év múlva.
Lehet, némelyik válasz túl fájdalmas. Lehet, hogy némelyiktől bűntudatod támad. De még mindig jobb szembenézni velük, mint megpróbálni eltemetni őket. Valószínűleg senkivel nem olyan nehéz őszintének lenni, mint saját magunkkal. És nincs hazugság a földön, ami annyi kárt tud okozni, mint amikor saját magunkat áltatjuk. Megnyomorodott testek és lelkek, a csendes kétségbeesésbe fulladó hétköznapok, tönkrement házasságok, problémás gyerekek. Folytassam? Tudnám.
Az élet nagy igazságai általában egyszerűek. Te viszont bonyolult vagy. Összetett, sajátos igényekkel, vágyakkal, célokkal. Attól, hogy valami másnak jó, nem biztos, hogy Neked is az lesz. Attól, hogy valamire emberek milliói vágynak, még nem biztos, hogy Téged is tűzbe hoz. Egyébként jó eséllyel őket sem, de ez egy másik kérdés. Nincs recept arra, mi az, amit Te akarsz. Ne is várd senkitől, hogy majd megmondja. Ha mégis megpróbálná valaki, a saját érdekedben kergesd el!
Sok évvel ezelőtt olvastam egy nagyon okos embertől egy nagyon okos gondolatot: a valósággal szembenézni nem nagy kunszt. Szembenézni a saját álmaiddal - na az a valami. Sokan vissza is rettennek tőle. Inkább fixírozzák a valóságot. Az meg olyan, amilyen. De élni muszáj, nem?
Ajánlott oldalak:
Életerő tuning
Tuningold fel magad!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése