Szerelem és gyűlölet

Nem is erről akartam írni. Arra gondoltam, mit nekem a Valentin nap, majd jó, hogy nem hagyom, hogy befolyásoljon. Meg is volt a téma, már csak le kellett volna írnom. De jött a marketing gépezet és bedarálta az ellenállásomat. Na azért nem az egészet. Annyi maradt belőle, hogy ne szívecskékről, rózsaszín lufikról, dagadt kis puttókról írjak, hanem a szerelem sötét oldaláról. Szerelem – az első vérig?

Ha át nem is élted, példát biztosan láttál már rá. Hitlert vagy a Ku-Klux-Klant leszámítva, talán senki nem képes olyan elsöprő, mindent elemésztő gyűlöletre, mint azok, akik egykor fülig szerelmesek voltak egymásba. És ha idáig nem is fajul a helyzet, azt biztosan nem kell bizonygatnom, hogy nagyon kevesen tudnak annyira kiborítani, mint az, aki a legközelebb áll a szívedhez. Ha nem tudod, miről beszélek, akkor te az elenyésző kisebbséget képviseled.

Az elmúlt években sajnos többször is alkalmam volt végignézni, ahogy váláson frissen átesett exházastársak között lassan, de biztosan felüti a fejét az acsarkodás. Addig ésszerűnek, józanul gondolkodónak hitt emberek mutatták meg olyan arcukat, ami korábban teljesen ismeretlen volt számomra. Ezen esetek egy szomorú közös nevezője, hogy acsarkodásuk eszközéül leggyakrabban a gyerekeket választották. És jól láthatóan nem érdekelte őket, hogy mi lenne jó a gyaraknek, csak egy számított: betartani a másiknak.

Hogyan tud a világ ekkorát fordulni? Hogyan lehet ennyire hirtelen és látványosan átesni a ló másik oldalára? Hogyan lehetséges, hogy éppen azt gyűlöljük, éppen arra haragszunk a legjobban, akit korában a legjobban szerettünk? Két okot is tudok rá. Azt nem állítom, hogy nincs több, de a kettő közül valamelyik tuti ludas a történtekben.

Az egyikről tavaly tulajdonképpen már írtam. A „haragszom rád” valódi oka mindig ez az érzés: nem tudok kommunikálni veled. Bármennyire is reálisnak, valóságosnak tűnik, hogy azért haragszol, amit a másik tett vagy nem tett, igazából az ezt kísérő gondolat a hunyó, miszerint ezt nem fogod tudni megbeszélni vele. Ez azt jelenti, hogy ha képes lennél mindent megbeszélni a másikkal, de tényleg mindent, akkor sohasem haragudnál rá? Lényegében igen. Persze pillanatnyi fellángolás bekövetkezhetne, de a tartós durcinak esélye sem lenne.

Ez az oka annak, hogy azok az emberek, akik jól kommunikálnak, sokkal ritkábban rágnak be embertársaikra. És hogy a zavart elkerüljük, tegyük gyorsan helyre, mit jelent az, hogy valaki jól kommunikál. Nagyon leegyszerűsítve ezt: képes és hajlandó hatni másokra, illetve képes és hajlandó hagyni, hogy mások hassanak őrá. Attól, hogy valaki beszédes, még nem feltétlenül kommunikál jól. Valójában elég sokan operálnak ezzel a trükkel. Azért beszélnek sokat, hogy védjék magukat, így próbálják megakadályozni, hogy mások hatást gyakorolhassanak rájuk.

Picit azért adjunk a Valentin-napi hangulatnak is! Ez a kommunikációs izé felelős a kibékülős szex legendásan magas hőfokáért is. Amikor Jancsi és Juliska elkezdenek ordibálni egymással, akkor végre megindul a kommunikáció. Ennek hatására a kettejük között feszülő indulat előjelet vált és fokozatosan vonzódásba fordul át. Na és mi a férfi és a nő közötti kommunikáció legizgalmasabb formája? Bezony. Jöhet az ágy. Az étkezőasztal. A lift. A.... Nem folytatom, mert belepirulok.

Akkor most nézzük a másik okot! Ez a lassan ölő méreg, ez az, ami igazán képes kapcsolatokat, embereket tönkretenni. Ez az, amin egyszerű eszközökkel nem lehet segíteni, amihez általában már szakemberre van szükség. Ez az, amikor nem egyszerűen csak berágok a másikra, hanem lassan, de biztosan egyre ellenszenvesebbé válik. Ez az, amikor a szerelem nem is volt szerelem.

Régi megfigyelés, hogy a lányok néha olyan férjet választanak maguknak, aki hasonlít az apjukra. Ennek az az oka, hogy az életükben apa volt a hős, a megmentő, akire támaszkodhattak. Így, amikor társat kell választaniuk, az elméjük hajlamos olyasvalakit keresni, aki hasonlít apura. Ha talál valakit, akkor ezt a szerelem, pontosabban a vonzódás, illetve az ezzel kombinált biztonságérzet érzésével jelzi. Sajnos akkor is hajlamos jelezni, ha a hasonlóság csak felszínes. Például a kiválasztott hangja, hanghordozása, stílusa, esetleg megjelenése hasonlít a lány apjáéra. Ilyenkor támad a „szerelem”, és nem számít gyakran az sem, ha a fiú lelkileg szöges ellentéte apának, konkrétan egy rohadék. Ezekből a sztorikból sok film készült már, de biztosan láttál ilyet a saját környezetedben is.

Persze nemcsak apu lehet a hős, és ez nemcsak a lányokra igaz. A fiúk ugyanígy működnek. Néluk lehet anyu a hős, vagy a nagymama, a nagynéni, egy óvónéni, egy ápolónő, a lehetőségek skálája közelít a végtelenhez. Az egyik legmegdöbbentőbb személyes élményem ezzel kapcsolatban az volt, amikor az autós kihangosítón keresztül egyszer hallottam, ahogy egy barátom az exfeleségével beszél. Korábban már sokszor hallottam az anyjával besélgetni, de csak akkor, egyetlen alkalommal a volt feleségével. Az exasszonynak TELJESEN olyan volt a hangja, a beszédstílusa, a hanglejtése, mint az illető anyjának! Ha nem hallom a beszélgetést a legelejétől, azt hiszem, hogy a mamával beszélget. Esetében valószínűleg ez elég volt ahhoz, hogy „szerelembe essen”, és nagyon más nem kötötte össze őket. Nem is működött a dolog.

Természetesen nem fogsz minden szembejövőbe belezúgni, aki egy kicsit is hasonlít apura, anyura vagy életed valamelyik hősére. Ehhez szükség van jó pár körülmény kedvező vagy kedvezőtlen alakulására. De az biztos, hogy ha a körülmények összejönnek, akkor el fog borítani a szerelem, és nem fogsz hallgatni sem a saját megérzéseidre, sem pedig a szeretteid figyelmeztetésére. És így jön létre a „se veled, se nélküled” állapot, amikor a felek képtelen együtt élni, de nem tudnak elszakadni sem. Összeköti őket egy öntudatlan vonzódás. Nem mondom, hogy képesnek kellene lenned hideg fejjel kezdeni egy kapcsolatot. De képesnek kellene lenned észrevenni a jeleket. És amikor a hang a fejedben azt mondja: majd biztosan megváltozik, akkor tudnod kell, honnan jön a hang. Ez a tudatalattid ragaszkodása egy álapuhoz, álóvónénihez, álnagyihoz. Ez elég a szerelemhez. De túl kevés a boldogsághoz.