A hangulat és a szelektív vakság

Van egy visszatérő kérdésem (másoknak visszatérő álmaik vannak, nekem csak kérdésem), amivel rendszeresen sokkolok tréningeken, előadásokon. A lényege: vajon mitől van az, hogy gyerekkorunkban minden sokkal ragyogóbb, intenzívebb, mindennek jobb íze van és úgy általában, az élet sokkal szebb? Elismerem, látszatra nemcsak hülye a kérdés, de felesleges is. A gyerekkor egy teljesen más világ. Probléma sehol, kötelezettség alig, szinte csak az élvezet. Na jó, ez talán túlzás, de akkor is. Minek tart az ilyen tréningeket?

Nyilván mert nincs más dolga. De vagyok annyira sunyi és alattomos, hogy olyan kérdésekkel csaljam lépre a gyanútlan hallgatóságot, amelyekre adja magát a válasz. Szerencsémre azért az emberek általában rendesek és velem játszanak. Persze vannak kivételek. Olyanok, akik számára most is ugyanolyan ragyogó a világ, mint kölökkorukban. És elvétve megesik, hogy valakinek most szebb az élete, mint annak idején. Ám a többség némi nosztalgiával bólogat: hát igen. Kár, hogy a régi jó dolgokból nem marad semmi.

Na most, a szakmámból, a neveltetésemből, meg ki tudja, miből kifolyólag van egy fejlövésem. Nem feszegetek olyan problémát, amire nincs valamiféle megoldás. Ha pedig a fenti kérdésre csak az lenne a válasz, hogy gyerekként még nincs problémánk, akkor itt be is fejezhetnénk. Felnőttként ugyan ki engedheti meg magának, hogy ne legyen problémája? De erre nincs is szükség. Ugyanis a világ elszürküléséért nem a problémák a felelősek. Illetve nem közvetlenül. Sokkal inkább egy, a problémákra gyakran adott reakció.

AZ ÁLTALÁNOSÍTÁS

Az általánosítás valamilyen következtetésnek, véleménynek a feltételek nélküli kiterjesztése. Mindenki hazudik. Minden férfi disznó. Minden nő ribanc. Minden anyós gonosz. Ezek negatív általánosítások, és egy általánosítás persze lehet pozitív is. Most mégis a negatív általánosításokkal szeretnék foglalkozni, mert ezek sokkal több bajt okoznak. Azért annyit megjegyeznék, hogy a pozitív általánosítás se feltétlenül fenékig habtejszín. A „mindig fantasztikusan jól érzem magam” sulykolása például lassú, de egyenes út egy olyan állapothoz, amit mániásnak neveznek. Ezzel pedig fehér köpenyes emberek foglalkoznak, és hajlamosak mindenféle zúzós gyógyszert ajánlani az állapot leküzdésére.

AZ ÁLTALÁNOSÍTÁS SOSEM IGAZ.

Tudom, ez az állítás is egy általánosítás, vagyis akkor ez sem igaz, vagyis ez egy olyan paradoxonhoz vezet, amit most nem feszegetnék. Nem is ez a lényeg. Sokkal fontosabb az, hogyan keletkeznek az általánosítások. "Az emberi viselkedés előrejelzése" c. tréningen sokat beszélek a különböző hangulatokról és azok jellemzőiről. Ezek közül most csak egyet szeretnék kiemelni, ami a cikk témájába vág.

ROSSZ HANGULATBAN CSÖKKEN A MEGKÜLÖNBÖZTETÉSRE VALÓ KÉPESSÉGÜNK

Ez azt jelenti, hogy minél intenzívebb a rossz hangulat (harag, félelem, szomorúság), annál kevésbé vagyunk képesek a hasonló dolgokat megkülönböztetni. Fel tudsz idézni egy pillanatot, amikor az egész világra haragudtál? Pedig nyilván nem haragudtál mindenkire, jó eséllyel csak egy-két emberre. De ha nekik sikerült istenesen elgurítaniuk a gyógyszeredet, akkor mégis azt érezted, hogy rohadjon meg mindenki. Persze normális ember gyorsan lecsillapodik, és ezzel arányosan visszanyeri a megkülönböztetésre való képességét is. De ha van ilyen emléked, akkor biztosan érted, miről beszélek.

A NEGATÍV ÁLTALÁNOSÍTÁSOK MINDIG ROSSZ HANGULATBAN KELETKEZNEK

Amikor "rájöttél" arra, hogy mindenki hazudik, hogy senkiben sem lehet megbízni, hogy mindenki önző, hogy mindenkit csak a pénz érdekel, hogy az egész világ gonosz - ezek mind-mind olyan pillanatokban keletkeznek, amikor az ember maga alatt van, mint az ágytál. Természetesen esete válogatja, ki mennyi ilyen "bölcsességet" tudott begyűjteni az évek során. Az sem ritka, hogy egy-egy ilyen gyöngyszem nem saját termés, hanem úgy gyűjtöttük. Mindenesetre egy csendes tesztet gyorsan elvégezhetsz. Minél kevésbé vigyor-díjas valaki, annál több van neki. És figyeld meg azokat is, akik gyanús, hogy másodállásban a Panasz Rádiónál dolgoznak. Ők rendszerint nagyon felkészültek ilyesmiből.

DE MI A GOND AZ ÁLTALÁNOSÍTÁSSAL?

Már azon túl, hogy nem igaz. Hát, gond akkor van vele, ha a magadévá teszed. Mert minden általánosítás csökkenti a megfigyelőképességedet. Az általánosítás ugyanis elfedi a különbségeket. Először csak az árnyalatokat, aztán, az évek múltával az egyre mélyebb és mélyebb különbségeket. A fafejűség és a begyöpösödés valójában attól alakul ki, hogy egy-egy ilyen általánosítás már a személyiség részévé vált. De ugyanerre példa az elvakult gyűlölet, mondjuk a rasszizmus is.

Ezek persze szélsőséges megnyilvánulások. Mondok néhány átlagosabbat: "Munkával nem lehet pénzt keresni"; "Manapság nem lehet jó munkahelyet találni"; "Nekem soha semmi nem sikerül"; "Engem mindig csak kihasználnak". Ezek, azon túl, hogy gyakran önbeteljesítő jóslatként működnek, szintén képesek elfedni az élet kisebb-nagyobb árnyalatai közötti különbségeket. És akkor most kanyarodnék vissza az eredeti kérdéshez: gyerekkorban miért ragyogóbb a világ? Miért jobbak az ízek? Azért, mert jobban érzékeled a különbségeket. Akár csak az árnyalatnyiakat is. Mert még nem vagy felvértezve az élet nagy igazságaival. De nem is muszáj visszamenni a gyerekkorig. Ha voltál már pár napig nagyon rossz passzban, talán megfigyelted: ilyenkor még a kedvenc kajáidnak sincs annyira jó íze. És ha voltál szerelmes, akkor tudod, milyen ragyogó is ilyenkor a világ. A lényeg, hogy ez nem pusztán hangulat kérdése, hanem a megkülönböztető képességé.

DE MIÉRT FONTOS EZ?

Azért, mert ezzel tudsz segíteni magadon. Minél inkább keresed a különbségeket, minél inkább képes vagy tudatosítani magadban, amikor egy általánosítás megpróbál erőt venni Rajtad, annál jobb lesz az általános hangulatod. Annál inkább képes leszel észrevenni a részleteket, a finomságokat, a lehetőségeket. Annál inkább érezni fogod, hogy élsz, annál kevésbé érzed úgy, hogy összefolynak a napok és észrevétlenül rohannak el a hetek. Biztosan fel tudnék még néhány annál-t sorolni, de talán ennyi is megteszi.

Sok sikert!

Ajánlott oldalak:

Az emberi viselkedés előrejelzése
Személyiségteszt

Öröm vagy boldogság?

Könnyű összekeverni. A legtöbben meg is teszik. Mindkettőre szükség van, ám a boldogság egyben öröm is, az öröm viszont nem garantálja a boldogságot. Ezért jó, ha tisztában vagy a különbséggel. A boldogság hiánya ugyanis könnyen tévútra vihet és elkezded hajszolni az örömöket. Ettől azonban nem leszel boldog és az öröm is egyre kevesebb örömet okoz majd.

Tegyük hát helyre a fogalmakat! Mi az öröm? Valami, amiről azt gondolod, hogy segíti az életedet. Öröm az, amikor megtehetsz valamit. Amikor megengedhetsz magadnak valamit. Amikor megkaphatsz valamit. Öröm, amikor megteheted, hogy elmész nyaralni. Öröm, amikor ajándékot kapsz valakitől. Öröm, amikor elismernek. Öröm, amikor ettél egy jót. Öröm, amikor győzött a kedvenc csapatod. Öröm, amikor láttál egy jó filmet. Öröm bármi, aminek örülni tudsz.

És itt a lényeg. Az, hogy mit tekintesz örömnek, attól függ, milyen vagy Te. Egy aljas ember számára örömet okozhat, ha megrugdoshatja a kutyát. Egy dühös kamasz számára öröm, ha kiboríthatja a szüleit. A gonosz ember örömet érez, ha tönkretehet valakit. A kórosan sértett ember számára öröm a bosszú. Röviden, örömet szinte bárki érezhet. A boldogság viszont kiváltság.

A boldogságnak leginkább a tartáshoz, a jellemhez van köze. Boldog akkor leszel, amikor le tudod győzni az előtted álló akadályokat és közelebb jutsz a célodhoz, ami inkább építő, mint romboló. Boldog akkor leszel, amikor felülemelkedsz saját magadon, amikor sikerrel feszegeted a korlátokat. Boldog akkor leszel, amikor képes vagy a nehezebbik utat választani. Nem azért, hogy gyötörd Magad, hanem azért, mert tudod, hogy az a helyes. Boldog akkor leszel, amikor hajlandó vagy önként lemondani valamiről mások javára. Boldog akkor leszel, amikor adsz és képes vagy semmit nem várni cserébe.

A boldogság a helyeshez való ragaszkodás. És minél nagyobb erőfeszítést kíván Tőled ez a ragaszkodás, annál nagyobb lesz a boldogság. Ez nem arra bíztat, hogy feleslegesen gyötörd Magad vagy olyan harcokat vívjál, amelyekre egyáltalán nem vágysz. Ez csak arra hívja fel a figyelmedet, hogy a boldogság nem jön erőfeszítés nélkül.

De nem jön akkor sem, ha eltérsz a helyestől. Honnan tudhatod, hogy eltértél a helyestől? Onnan, hogy elkomorodtál és úgy maradtál. Mert ne felejtsd el: a boldogság magában hordozza az örömet is. Olyan lehet, hogy valaki még tud örülni, de nem boldog. Az viszont lehetetlen, hogy valaki boldog legyen, miközben nem érez örömet. A jókedvű nem mindig boldog, de a boldog mindig jókedvű. Öröm vagy boldogság? Mindkettő.
 

Te mennyire akarsz élni?

Aláírom, hülye kérdés, talán kicsit sértő is. Vagy mégsem. Mert bármennyire is feleslegesnek tűnik, nagyon sok probléma alapját feszegetjük vele. Betegségek, kiégés, fásultság, lelki válság, depresszió - hogy csak néhányat említsek erős felindulásból. De ugyan ki ne akarna élni? Egy-két kútba esett lelkű szerencsétlentől eltekintve senki nem akar meghalni!

És ezen a ponton máris lukra futhatunk. Az alapján, hogy valaki nem akar meghalni, még nem megalapozott azt feltételezni, hogy élni akar, bár ez egy olyan logikai csapda, amibe gyakran belesétálunk. Ha utálom a jobboldali pártokat, akkor nyilvánvaló, hogy baloldali vagyok. De miért is? Mi van, ha a baloldali pártokat is utálom? Nem törvényszerű, hogy két, egymással szembenálló tényező közül el kell köteleznem magamat valamelyik mellett. És pont ez a probléma lényege.

Az "élni akarok" és a "meg akarok halni" egy skála két végpontja, méghozzá egy elég széles skáláé. Annak, hogy valaki mennyire akar vagy nem akar élni, nagyon sok fokozata van. Mielőtt még eljutna odáig, hogy tudatosan a halálra vágyik, hosszú ideig lehet abban a tartományban, amikor meghalni még nem, élni pedig már nem akar.

De mit jelent az, hogy "élni akar" valaki? Hogy kell élni akarni? És miből lehet észrevenni, hogy valaki már nem akar élni? Gyerekkorom edzőtáboros élménye jut eszembe, amikor a buszmegállóban odajött hozzánk a budapesti nagymester:

- Mit csináltok itt, srácok?
- Hát a buszt várjuk, Mester!
- És nem jön?
- Eddig még nem, Mester.
- Akkor várjátok jobban!

Na, ez is egy ilyen probléma. Hogy kell akarni élni? Élni akarni? Az ember összeszorítja a fogait és arra koncentrál, hogy élni akar? Kísérletnek érdekes, a gyakorlati értéke valószínűleg elenyésző. Másfelé kell a megoldást keresnünk. Mondjuk erre:

AZ ÉLNI AKARÁS MÉRCÉJE A TENNI AKARÁS.

Végül is logikus, nem? Azért élünk, hogy tegyünk ezt-azt, hogy célokat valósítsunk meg. Ha már semmit nem akarunk megtenni, akkor ugyan miért akarnánk élni? Ami az életben kicsit összekuszálja a képet, az az, hogy a tenni nem akarás nem feltétlenül egyenlő a tétlenséggel. Ott van ugyanis a határeset: nem akarok tenni, de muszáj.

Valójában ez az élni akarás vagy nem akarás mutatója. Az akarom/muszáj aránya. Minél kevesebb az akarom, minél több a muszáj, annál kisebb az élni akarás is. A dolgot tovább bonyolítja, hogy a kettő között jelentős az átfedés. Egy csomó dolog lehet az életben, amit muszáj is meg akarok is. Ezzel még nincs nagy baj. A baj azzal van, amikor kezdünk vészesen kifogyni az "akarokból".

Csakhogy ennek beismerése valami kegyetlen önkritikát igényel. Egy sereg olyan dolog lehet az életedben, amiről azt gondolod, illene akarnod. Ám ha elég mélyre merészkedsz a lelkedben, akkor azzal szembesülhetsz, hogy valójában leszarod őket. Vagy legalábbis hidegen hagynak. Vagy közel sem hoznak lázba annyira, mint ami egy tisztes polgártól elvárható lenne.

Mindent elfogyasztó társadalmunk egyik nagy vívmánya az igények konfekcionálása. Ne törd magad azon, mire is vágysz valójában, majd mi megmondjuk Neked! Tudod, hány ember ül ebben a mókuskerékben? És ne gondold, hogy csak a lúzerek. Vajon miért van az, hogy olyan emberek, akiknek láthatóan bejött az élet, isznak, drogoznak, kurváznak? Nem szeszélyből, hidd el. Köztük is vannak elegen, akik a muszáj rabjai, és a puccos börtönből még nehezebb kitörni, mint a leharcoltból.

Az élni akarást azok a dolgok táplálják, amiket meg akarsz tenni. Tökmindegy, hogy kell-e vagy sem - a lényeg, hogy Te akarod. Amikor kifogysz ezekből, kifogysz az élni akarásból is. Ez nem azt jelenti, hogy egyből meghalsz. Még nagyon-nagyon sokáig húzhatod. Csak már nem fogod érezni, hogy élsz.

Vajon akarnak élni az emberek? Nézd meg a szemüket! A fakó tekintet mindennél beszédesebb. Ha nem tudod rajta kapni őket, hogy lelkesedéstől vagy acélos elszántságtól csillog a tekintetük, akkor tudhatod, hogy már nagyon kifogytak az akarásból, már leginkább a muszáj tartja őket talpon. Nyilván nem lehet ezért hibáztatni őket. Többségük jobb életet érdemelne. De a helyzet az, hogy ha ég a házad, tökmindegy, ki gyújtotta fel. Neked kell eloltani.

És Te? Hogy állsz az élni akarással? A tenni akarással? Könnyű egy felszínes válasszal lerázni őket. Ha viszont őszinte akarsz lenni magadhoz, egy rakás tünet segít ebben. A reggeli ébredés utáni első gondolataid. Az, ahogy a naptárra, az órára nézel. Az, ahogy a munkádra gondolsz. Az, ahogy arra gondolsz, ami otthon vár. Az, ahogy az estéidet töltöd, miután kifogytál a kötelező gyakorlatokból. Az, ahogy arra gondolsz, mi lesz jövőre, öt év múlva, tíz év múlva.

Lehet, némelyik válasz túl fájdalmas. Lehet, hogy némelyiktől bűntudatod támad. De még mindig jobb szembenézni velük, mint megpróbálni eltemetni őket. Valószínűleg senkivel nem olyan nehéz őszintének lenni, mint saját magunkkal. És nincs hazugság a földön, ami annyi kárt tud okozni, mint amikor saját magunkat áltatjuk. Megnyomorodott testek és lelkek, a csendes kétségbeesésbe fulladó hétköznapok, tönkrement házasságok, problémás gyerekek. Folytassam? Tudnám.

Az élet nagy igazságai általában egyszerűek. Te viszont bonyolult vagy. Összetett, sajátos igényekkel, vágyakkal, célokkal. Attól, hogy valami másnak jó, nem biztos, hogy Neked is az lesz. Attól, hogy valamire emberek milliói vágynak, még nem biztos, hogy Téged is tűzbe hoz. Egyébként jó eséllyel őket sem, de ez egy másik kérdés. Nincs recept arra, mi az, amit Te akarsz. Ne is várd senkitől, hogy majd megmondja. Ha mégis megpróbálná valaki, a saját érdekedben kergesd el!

Sok évvel ezelőtt olvastam egy nagyon okos embertől egy nagyon okos gondolatot: a valósággal szembenézni nem nagy kunszt. Szembenézni a saját álmaiddal - na az a valami. Sokan vissza is rettennek tőle. Inkább fixírozzák a valóságot. Az meg olyan, amilyen. De élni muszáj, nem?

Ajánlott oldalak:

Életerő tuning
Tuningold fel magad!