Miért sodorja bajba magát az ember?

Miért? Bajba sodorja magát? Csak nem tenne ilyesmit! Az igazság az, hogy...de. Ez az egyik legkegyetlenebb tény, amivel életem során találkoztam. Gyakorlatilag azt lehetne mondani, hogy önmagán kívül nincs senki, aki bajba tudná sodorni. Persze gyakran előfordul, hogy másra bízza a piszkos munkát. Ám tökéletes bűntény nem létezik, mindig meg lehet találni azokat a jelentéktelennek tűnő lépéseket vagy mulasztásokat, amelyekkel így vagy úgy, de előidézte, vagy legalábbis elősegítette, hogy bajba kerüljön.

Állítólag létezik egy régi tengerész tanmese, a "rongy a fenékvízben". A sztori nagyon röviden annyi, hogy valaki a hajón észreveszi: egy rongy úszkál abban a kevés vízben, ami a hajófenékben összegyűlt. Arra gondol, hogy fel kéne venni, de mégsem teszi. Aztán valaki más ugyanígy nem teszi, aztán megint valaki, a rongy pedig ott marad. Egészen addig, amíg jön a vihar, a hajófenék pedig elkezd megtelni vízzel. Gyorsan be is kapcsolják a szivattyút, hogy kiszivattyúzzák, ám a rongy, amit korábban senki nem vett fel, beszorul a szivattyúba és eltömíti azt. A folytatást, gondolom, sejted.

De miért sodorná az ember szándékosan bajba magát? Ennyire nem lehet senki se hülye! Ami azt illeti, simán. Azért kicsit pontosítok. Különbség van a szándékos és a tudatos között. Szándékos az, amikor késztetést érzel arra, hogy megtegyél valamit. Tudatos az, amikor tudatában is vagy mind a tettednek, mind a lehetséges következményeknek. A helyzet az, hogy rengeteg dolgot csinálunk szándékosan, de nem tudatosan. Az egyik ilyen, amikor könnyed eleganciával elhajítjuk a törcsit, lerúgjuk a strandpapucsot, majd a cápák közé vetjük magunkat. Aztán döbbenten nézünk a hátúszóra, meg az A1-es fogsorra.

A magyarázat prózaian egyszerű. Az embernek szüksége van kihívásra. Nem szimplán csak jó, ha van. Valójában lételeme, mondjon bármit is. Nem számít, mennyire kepeszt a biztonság után, ott mélyen, legbelül a lelke egy darabjának kell a kihívás. Hogy mekkora és milyen jellegű, az teljesen egyénfüggő. De valamilyen, valamekkora kell. Pont annyira, mint a víz vagy a levegő.

Ami a kihívásokat illeti, két nagy csoportba sorolhatjuk őket. Az egyiket nevezhetnénk plusz kihívásnak, a másikat mínusz kihívásnak. Plusz kihívás alatt olyasmit értünk, ami építő, előremutató. Stílszerűen, plusz kihívás az, amikor valaki építkezésbe fog. De plusz kihívás lehet egy új ügyfél vagy munka megszerzése, a nyelvtanulás, egy nő vagy egy pasi meghódítása, esetleg a gyerekvállalás.

Mínusz kihívás az, amikor kimászni kell valamiből. Az ember elveszíti a munkahelyét és muszáj másikat találnia. Nem tudja fizetni a jelzáloghitelt, és a bank árveréssel fenyeget. Az egyik legnagyobb ügyfele átpártol a konkurenciához, és így ugrik a jutalék nagy része. Sorolhatnánk még hosszan a példákat, de biztosan világos, mire gondolok.

Valamit viszont szeretnék nagyon kihangsúlyozni. Nem sugallom és nem is gondolom, hogy minden rosszat mi okozunk saját magunknak. Azt viszont gondolom és ki is jelentem: mi teremtjük meg azokat a helyzeteket, amelyek aztán kihívást kreálnak a balszerencséből. Lásd a rongy a fenékvízben. A vihart nyilván nem a tengerészek csinálták. De ők "intézték" úgy, hogy a viharból igazi kihívás legyen.

És ugyan mi a rákért tennénk ilyesmit? A választ úgy a legkönnyebb megérteni, ha elképzeljük, hogy minden ember rendelkezik valamennyi kihívás-potenciállal. Ez alatt azt értem, hogy van valamekkora képessége a kihívások leküzdésére, és(!) van valamekkora igénye a kihívásokra. Ezt a kihívás-potenciált pedig ki kell használni, jól kell lakatni. Olyannyira, hogy az életre kelti az alábbi törvényszerűséget:

BÁRMILYEN KIHÍVÁS JOBB, MINT A SEMMILYEN KIHÍVÁS.

A kellemesen borzongató, az elménket pont a megfelelő módon és mértékben bizsergető kihívás nyilván jobb, mint amikor az embert zombik üldözik, ráadásul úgy, hogy a bal lábára rá van betonozva egy tűzoltó vödör. De hangozzék bármennyire értelmetlenül, hihetetlenül: a zombis happening még mindig jobb, mint amikor nincs semmilyen kihívás. Sorry, ha választanod kell a semmi és a zombik között, a zombikat fogod választani.

Ha ezen a szemüvegen keresztül diszkréten körbesasolsz, hirtelen sokkal tisztább lesz a kép. Megérted, hogy miért keverednek az emberek olyan ostoba módon, kívülről jól előreláthatóan bajba. És azt is megérted, hogy miért tűnik időnként úgy, mintha nem is akarnának kimászni belőle. Nem állítom, hogy élvezik, amikor szügyig ér a ganyé. De amíg nem találnak jobbat, maradni fognak. Bármennyire is morbidul hangzik, legtöbbször úgy tudnál nekik segíteni kimászni a bajból, ha rá tudnál mutatni, hogyan kerülhetnének másképp még nagyobb bajba.

A sztorinak ez a része még úgy-ahogy emészthető. Igazán az a fájdalmas, amikor saját magunkra kell alkalmazni. Ha most úgy nézel a monitorra, mint zsidó templomban az utálatos képre, hát nem hibáztatlak érte. Van, hogy az igazság undorító. Nekem sem esik jól, ha ebből az aspektusból szemlélem meg életem néhány Darwin-díjas húzását. Volt már vesekövem, az se fájt jobban. De a nagyobb szabadsághoz nem elég, ha szépeket gondolunk. Van, hogy az eldugult WC-hez egy fogpiszkáló az egyetlen célszerszámunk.

A nagyobb érthetőség kedvéért tisztázzunk valamit! A tennivaló és a kihívás nagyon nem ugyanaz. Simán lehet, hogy valakinek hegyekben áll a tennivalója, kihívást viszont a környéken sem lát. Kihívásnak azt a helyzetet nevezzük, amire még nincs megoldásod, de muszáj, hogy legyen. Kihívás az, ami így is, úgy is végződhet. Ha nincs benne bizonytalanság-faktor, akkor az nem kihívás. Hogy kinél mi számít kihívásnak, az attól függ, mennyi bizonytalanságtól emelkedik meg az adrenalin szintje. Van, akinek kihívás bemenni a hivatalba, míg másnak grizzly medvével kell pirospacsit játszania, hogy megdobbanjon a szíve.

Egy a lényeg, gondoskodni fogsz arról, hogy legyen elég kihívás az életedben. Vagy így vagy úgy. Ha elég tudatos vagy, akkor találsz magadnak plusz kihívást. Ha nem - akkor addig mesterkedsz, míg teljesen észrevétlenül össze nem hozol egy mínusz kihívást. A minőségbeli különbséget az adja, hogy az egyiket tudatosan te hozod létre, a másiknak meg csak megágyazol, aztán várod, mi történik. Ebből következik, hogy az egyiket élvezni fogod, a másiktól viszont szenvedsz majd, mint a kutya. És hogy az egészet még gusztustalanabbá tegyem: minél jobb képességű vagy, annál durvább mínusz kihívásokat tudsz teremteni. Hosszan tudnám sorolni a példákat.

Szükséged van kihívásokra. Erről nem dönthetsz. Arról dönthetsz, hogy milyen módon elégíted ki ezt az igényedet. Ha elborítanak a mínusz kihívások, arra az jelenti a gyógyírt, ha elkezdesz tudatosan plusz kihívásokat kreálni. És még egyszer hangsúlyozom, nem számít, hogy másoknak mi az elég. Lehet, a szomszédnak az jelenti az élet kalandját, hogy csak a legutolsó pillanatban vágtázik ki a kukával, amikor a narancssárga ruhások már fékeznek a ház előtt. Nincs arra garancia, hogy ez téged is ki fog elégíteni. Az elegendő abból látszik, hogy tényleg összekapod magad, hajlandó vagy megváltozni, felhagyni olyan szokásokkal, rutinnal, amelyekről te is tudod, hogy bajba sodornak. Amíg ez nem következik be, addig nem érted el az inger küszöbödet, tök mindegy, mekkora vihart támasztottál.

Hosszú lett a cikk, de még így is erősen zanzásított. Valójában egy majd félnapos előadás kivonata, amiből nyilván csak a lényeg leglényege fért bele. Remélem, azért így is hasznosnak találtad. Ha sikerül magadévá tenni az itt leírtakat, az garantáltan új fejezetet nyit az életedben.

Sok sikert!

Ajánlott oldalak:

Életerő tuning
Tuningold fel magad!