Elégedetlen vagy? Na és...?

Múlt vasárnap este elcsíptem a tévében egy riportot Nick Vujicic-ről, egy szerb származású ausztrál fickóról, aki motivációs szónokként járja a világot. Esetében a "járja" csak szóvirág, mivel karok és lábak nélkül született. Amellett, hogy zseniális előadó, ez a fogyatékossága ijesztő hitelességet kölcsönöz neki. Miközben őt nézed és hallgatod, elég nehéz abban hinni, hogy a svájci frank árfolyama vagy a benzinár mennyire tönkreteszi az életünket. Mert itt ez a csodabogár, aki olyasmiket művel karok és lábak nélkül, ami egy fizikailag ép embernek is dicséretére válna. Az akaraterő diadala? Nem kicsit.

A riport kapcsán a műsor készítői megszavaztatták a nézőket arról, hogy ők elégedettek-e az életükkel. A végeredmény azt mutatta, hogy a szavazók 65%-a elégedetlen az életével. Ismerve a nagy magyar valóságot ez nem csoda, mondhatnánk. És persze igazunk lenne. De csak azért, mert imádom az ördög ügyvédje szerepét játszani, kicsit elgondolkodtam. Aztán nagyon gyorsan arra jutottam, hogy ennek bizony kétféle olvasata van: egy nyilvánvaló és egy kevésbé magától értetődő. Naná, hogy a kevésbé magától értetődőt tartom fontosabbnak, ez pedig megér néhány bekezdést.

Az eredmény nyilvánvaló értékelése az, hogy az elégedetlenség rossz, az elégedetlenség boldogtalanná tesz. Hiszen ha elégedetlen vagy, az megakadályoz abban, hogy élvezd, amit már elértél, így soha nem fog kiteljesedni az életed. Meg kell tanulnunk elégedetté válni, ez az alapvetés nagyon sok spirituális csapból folyik, általában vastag sugárban. És tényleg, nagyon sokan tekintik jelentős lelki fejlődésnek azt, hogy tudjanak elégedettek lenni, hogy elfogadják azt, ami van, hálásak legyenek azért, ami jutott, amit elértek. Egyetértek ezzel? Persze, hogy nem!

Az első bajom a két fogalom szembeállításával van. A múltkor az önzés/önzetlenség kapcsán már írtam arról, hogy sokkal egészségesebb, ha ezt a két fogalmat nem ellentétnek, hanem egy skála két végpontjának tekintjük, és arra próbálunk törekedni, hogy egyensúlyt találjunk a kettő között. Most is ez a véleményem. Az örök elégedetlenség nyilván nem egészséges. De a mindenbe beletörődés legalább annyira káros. És itt a lényeg.

Az embert az elégedetlensége hajtja előre. Teljesen normális, szükségszerű késztetés, hogy többre, jobbra vágyjunk. Aki ezt tagadni próbálja, az az egyik legalapvetőbb motivációnk szükségességét kérdőjelezi meg. Aki nem vágyik többre/jobbra, az gyakorlatilag feladta. Az intelligencia kérdése, hogy valaki milyen módon akar többet és jobbat. Mert ez lehet mennyiségi, de lehet minőségi kérdés is. Amikor jobb emberré, jobb társsá, jobb szülővé akarsz válni, az éppúgy az elégedetlenségből táplálkozik, mint amikor szebb házat, újabb kocsit vagy nagyobb rántott húst kívánsz. Szóval a leghatározottabban szeretném megvédeni az elégedetlenséget.

NEM AZ A KÉRDÉS, HOGY ELÉGEDETLEN VAGY-E. AZ A KÉRDÉS, HOGY AZ ELÉGEDETLENSÉG GYÖTÖR VAGY INKÁBB INSPIRÁL?

Az elégedetlenség a legjobb barátod, amíg képes vagy uralkodni rajta, amíg nem engeded, hogy átvegye az irányítást a lelked felett. Steve Jobs, az Apple társalapítójának szájából hangzott el egy 2005-ös stanfordi diplomaosztó ünnepségen az azóta számtalanszor idézett mondat: maradj bolond, maradj éhes! Nem ismertem személyesen a megboldogultat, így nem tudom megítélni, hogy képes volt-e megőrizni az uralmát az elégedetlensége felett. Talán nem. De akkor is nagyon jó érzékkel tapintott rá arra, hogy az elégedetlenség létszükségletünk. Annál, hogy elégedetlennek érzed magad, csak egy dolognak kéne jobban aggasztania: ha nem érzed magad annak. A víz lefelé folyik, az ember felfelé törekszik - mondták a buddhisták, és a maguk fura módján ezzel meg is fogalmazták az emberi lét lényegét. Muszáj, hogy előrébb, hogy feljebb jussunk. Ez a természet törvénye. Tiltakozhatsz ellene, mint ahogy a gravitáció ellen is. Pont annyira leszel vele sikeres.

De mi teszi a különbséget? Min múlik, hogy valakit inspirál vagy gyötör az elégedetlenség? A válasz sajnos kiábrándítóan egyszerű: a lelkierő. A belső erőd fogja meghatározni, hogy képes leszel-e megszelidíteni és munkára fogni az elégedetlenség tüzét vagy szépen lassan felemészt. Az elégedetlenség pont olyan, mint a félelem. Önmagában se nem rossz, se nem jó. A kérdés az, hogy képes vagy-e kontrollálni. Ha igen, a segítségedre lesz. Ha nem, tönkreteszi az életedet. Valójában az egyetlen rossz dolog a kontrollálásra, az irányításra való képtelenség. Amikor szenvedsz valamitől, attól szenvedsz, hogy nem vagy képes irányítani azt.

NA ÉS HONNAN VEGYEK LELKIERŐT?

Most kiábrándítok. Már maga a kérdés is megtévesztő. Nincs olyan, hogy "honnan". A lelkierő forrása TE vagy. Ez talán túl szimplán hangzik, de az élet egyik nagy titka, hogy sok esetben nincs titka. Ez is egy ilyen eset. Egyszerűen képes vagy arra, hogy sokkal-sokkal több lelkierőd legyen. A világon semmi ok nincs arra, hogy a nehézségek tönkretegyenek, leszámítva azt, ha hiszel benne, hogy tönkre tudnak tenni. És a szörnyű igazság az, hogy általában nem is a nehézségek gyötörnek igazán, hanem az, hogy legbelül tudod, érzed: nem igaz, hogy nem vagy képes szembenézni velük. És mindössze ennyi a lelkierő. Annyi, hogy odaállsz, visszanézel a nehézségekre és bármilyen hangosan is harsogják, hogy add meg magad, Te csak ennyit válaszolsz: nem itt, nem most, soha! (Aki megírja nekem, hogy ez a mondat melyik filmből való, annak ingyen elküldöm a következő klubos előadásunk hangfelvételét.) És lehet, hogy ez túlontúl idealistán hangzik, de attól még nagyon is igaz. Nincs titok. Csak Te vagy és a döntésed.

A valóság-biznisz

Mi a valóság-biznisz? Valamilyen információ, vélemény, meggyőződés valóságként történő értékesítése. Nem véletlenül használom az "értékesítés" kifejezést. Egyrészt, mert tényleg eladják Neked, másrészt mert így vagy úgy, de fizetsz is érte. Nem feltétlenül azonnal és nem feltétlenül pénzzel. Néha a nyugalmaddal, néha a biztonságérzeteddel, néha a céljaiddal, néha az egészségeddel. Attól függ, mit vettél meg valóságként. A marketing a valóság-biznisz esetében is elképesztően kifinomulttá vált az elmúlt évtizedekben, azt pedig ki merem jelenteni, hogy sehol máshol nem találsz ennyire rámenős és mindenre elszánt értékesítőket, mint itt.

VALÓSÁG AZ, AMIT ANNAK GONDOLSZ.

Ez egy régi filozófiai alapvetés, nem is nagyon érdemes vitába szállni vele. De azért nem árt időnként emlékezni rá. Amikor a valóságra gondolsz, olyan dolgokra gondolsz, amelyeket valóságnak, valóságosnak tartasz. És attól valóságosak, mert annak tartod őket. Abba most nem mennék bele, hogy az asztal csak azért van-e ott, mert azt gondolod, hogy ott van. Most nem ez a lényeg. Sokkal érdekesebb, hogy a "Milyen a világ?", "Milyen az élet?", "Milyenek az emberek" típusú kérdésekre adott válaszaid alapja nem a valóság, hanem a meggyőződésed, hogy ez a valóság. Ha ugyanezeket a kérdéseket más valakinek tennénk fel, jó eséllyel más válaszokat kapnánk, amelyek valóságosságáról ő pont annyira meg van győződve, mint Te a saját válaszaid valóságosságáról.

Ezzel nincs is semmi baj. Minden embernek saját valósága van, amit azzal tölt ki... Hát, amivel tudja. Gyerekkorban még leginkább a fantáziája segítségével, aztán később ezt a feladatot egyre inkább a tapasztalatai veszik át. Ebből következően minél több és minél keservesebb tapasztalata van valakinek, annál nyomorúságosabbnak látja a világot. Ezt jó, ha észben tartod, amikor találkozol valakivel. Amikor a világot nézitek, SOHA nem ugyanazt látjátok. Megdöbbennél, hogy emberek néha mennyire mást látnak ott, ahol Te az élet napos oldalát. Ezzel meg is érkeztünk a lényegi kérdéshez. Mert az rendben van, hogy az egyén szintjén az a valóság, amit annak gondol. De mi a helyzet két emberrel? Mi a helyzet egy csoporttal, egy céggel, egy várossal, egy országgal?

A VALÓSÁGOT EGYSZERŰEN AZ EGYETÉRTÉS ALKOTJA. VALAMI AZÉRT VALÓSÁGOS, MERT EGYETÉRTÜNK BENNE.

Amikor két ember találkozik, a közös valóságuk az lesz, amit mindketten valóságnak gondolnak, vagyis amiben egyetértenek. Ha egyetértenek abban, hogy az élet szép, akkor számukra az a valóság, hogy az élet szép. Ha egyetértenek abban, hogy a Béla egy bunkó, akkor számukra ez a valóság. Ez történhet úgy, hogy beszélgetés közben felfedezik: erről vagy arról mind a ketten ugyanazt gondolják. De történhet úgy is, hogy az egyik meggyőzi valamiről a másikat, magyarán eléri, hogy a másik egyetértsen vele. Itt kezdődik a valóság-biznisz.

Minden ember szereti, ha egyetértenek vele. Általában egyszerűen azért, mert olyasvalakivel, aki ugyanazt tekinti valóságosnak, mint mi, könnyebb kommunikálni. De aki igazán jó passzban van, annak ez nem létkérdés, ezért a lelkileg/mentálisan jó állapotban lévő emberek toleránsak. Ellenben minél rosszabb állapotba kerül valaki, annál nagyobb lesz benne a görcs, hogy megszerezze a környezete egyetértését. Bizonyos érzelmi szinteken ez a késztetés erőszakosan nyilvánul meg, bizonyos érzelmi szinteken pedig burkoltan. De annak, akit már eléggé megtaposott az élet, muszáj megszereznie mások egyetértését.

Ismersz olyan önjelölt agitátorokat, akik állandóan meg akarnak győzni valamiről? Akik egyszerűen képtelenek felfogni, hogy Te bizonyos dolgokat másképp látsz, mint ők? És olyanokat, akik kizárólag "miattad aggódva" bombáznak olyan kérdésekkel és észrevételekkel, amelyektől valahogy egyre csökken a meggyőződésed? Ők az önkéntes valóság-építők képviselői. A motivációjuk egészen változatos lehet. Az uralkodni vágyás, a "Neked se legyen jobb", a "féljünk együtt" - hogy csak néhányat említsek.

Aztán ott vannak a hivatásosok. Nekik az a szakmájuk, a munkájuk, hogy megszerezzék az egyetértésedet. A két fő mozgatórugó a pénz és a hatalom. Az alapelv rém egyszerű, minden értékesítő tisztában van vele. Ha el tudom érni, hogy egyetérts egy problémával, akkor akarni fogod a megoldást. Ha el tudom érni, hogy egyetérts azzal, mennyire veszélyes és fenyegető a probléma, akkor nagyon fogod akarni a megoldást. Persze az értékesítés sikeréhez kell az is, hogy az általam kínált megoldást akard, de az első lépés mindenképpen ez: egyet kell értened a probléma létezésével, súlyosságával, sürgősségével.

Nem mondom, hogy ez rossz. Ez egyszerűen egy eszköz. lehet használni jóra vagy rosszra, éppúgy, mint egy konyhakést. Csak arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy nagyon sokan próbálják nap mint nap a valóságodat alakítani. És hogy végül mi lesz Számodra a valóság, az egyszerűen attól függ, mivel értettél egyet. Hogy kivel értettél egyet. Rengeteg embernek az a legfőbb baja, hogy túl sokszor és túl sokáig értettek egyet olyanokkal, akikkel nem kellett volna.

Néhány tipp arra vonatkozólag, mire érdemes odafigyelni, mielőtt úgy döntesz, egyetértesz valakivel:

1. Képes-e az illető tolerálni, hogy más a véleményed?
   
   Minél kevésbé képes erre és ez minél inkább kiterjed lényegtelen dolgokra is, annál biztosabb lehetsz abban, hogy az illető leszálló ágban van.


2. Milyen arányban beszél jó és rossz dolgokról?
   
   A legkevésbé sem egészséges vagy kívánatos, hogy az ember mindenben csak a jót és a szépet lássa. Ha valaki így tesz, az általában nem képes szembenézni a valósággal. De az igenis kívánatos, hogy több jót lássunk az életben, mint rosszat. Ha valaki állandóan a nyomorral és a sanyarral bombáz, az valójában a halál felé tart és éppen útitársakat toboroz.


3. Hogyan tálalja a rossz dolgokat?
   
   Legyünk bármennyire is pozitívak, időnként beszélnünk kell arról is, ami nem jó. Sokat elárul valakiről, hogyan tálalja a rossz híreket. Minél egészségesebb lelkű valaki, annál inkább törekszik a tárgyilagosságra, arra, hogy inkább tájékoztasson, mintsem hatást gyakoroljon Rád. Amikor valaki színez, drámázik, tocsog a rossz hírben, az nem az az ember, akivel nagyon érdemes egyetérteni.


4. Beszél a megoldásról is?
   
   A pozitív ember tárgyilagosan közli a rossz hírt és igyekszik a megoldásra összpontosítani. Az, aki a saját megoldását akarja eladni Neked, ki fogja színezni a rossz hírt vagy felnagyítja a problémát. Aki pedig nagyon negatív, az nem is beszél megoldásról, csak a rossz hírről vagy a problémáról.


5. Mennyire meggyőző az illető?
   
   A meggyőzőerő olyan képesség, ami könnyen csábít visszaélésre. Az igazán sikeres szélhámosok és politikusok olyan emberek, akik nagyon meggyőzőek tudnak lenni. Az emberek nem azért hisznek nekik vagy értenek egyet velük, mert igazuk van, hanem azért, mert annyira meggyőzőek. Ha olyan emberrel találkozol, aki nagyon meggyőző, jobb, ha óvatos vagy. Az esetek egy részében ez felesleges - de inkább legyél feleslegesen óvatos, mint egyetérts olyanokkal, akikkel pont nem kéne.

A csomag

"A Keresztapa" című könyv úgy kezdődik, hogy Vito Corleone, a Keresztapa lánya férjhez megy. Az esküvőhöz és a lagzihoz pedig kapcsolódik egy régi szicíliai hagyomány: ezen a napon a Keresztapa nem utasíthatja vissza azokat, akik segítséget kérnek tőle. Néhány vendég ezt ki is használja, és azzal keresik fel Don Corleonét a dolgozószobájában, hogy húzza ki őket a dzsemből. A Keresztapa természetesen segít mindegyiknek, a hálálkodásukat pedig ezzel intézi el: egyszer majd én is kérni fogok egy szívességet.

Kicsivel később Michael, a legkisebb fiú egy hasonlattal magyarázza apja viselkedését barátnőjének. Azt mondja, a Keresztapa olyan, mint azok a sarkkutatók, akik útközben kisebb élelmiszer csomagokat szórnak el, mert tudják, hogy visszafelé jövet szükségük lehet ezekre. Az öreg Corleone is így tesz. "Szívesség-csomagokat" szór el szerteszét, és ha úgy hozza az élet, behajtja a tartozást. Azok pedig, akik segítséget kérnek tőle, nagyon is tisztában vannak ezzel.

Mindez azért jutott eszembe, mert tegnap fel kellett hívnom egy régi ismerősömet, akivel legalább 8 éve nem is beszéltem. Előtte sem fonódott olyan nagyon össze az életünk. Valójában annyi történt, hogy még a régi cégemnél részt vett egy értékesítési tréningen, és utána találkoztunk pár alkalommal. Simán belefér a "felületes ismeretség" kategóriájába, amikor felhívtam, abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán emlékszik-e rám.

Nagyon is emlékezett. Azt mondta, azon a tréningen élete meghatározó tudását kapta meg, azóta is emlegeti és az új munkatársaknak is el szokta mesélni. Ezen mondjuk meglepődtem. Tény, hogy arra a bizonyos tréningre én is emlékszem a mai napig, mert ritka jó hangulatú happening kerekedett ki belőle. Kicsit magyarabbul, ennyit tréningen nagyon ritkán röhögünk.

De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy őrá ez a három nap ekkora hatást gyakorol. Ennek kapcsán kezdtem el azon mélázni, hogy hány, ehhez hasonló eset lehet az ember életében (bárkiében). És hány olyan lehet, amikor szintén mély benyomást sikerült gyakorolnunk valakire, csak éppen negatív előjellel. Az életünket és a mindennapjainkat sokféleképpen szemügyre vehetjük, az egyik (és messze nem a leghaszontalanabb) ez. Az előző napod például hogy néz ki ebből a szempontból? Hagytál hátra csomagot? Mennyit és mekkorát? Olyan csomagot hagytál hátra, ami egyszer még kihúzhat a bajból vagy épp ellenkezőleg - romlott hús volt benne, és egyszer, amikor majd kénytelen leszel megenni, komoly fosifarsang lesz a következménye?

Persze nem arra bíztatlak, hogy változz ámokfutó Terézanyuvá, akinek a jótékonyság tölti ki az életét, és a veséjét is odaadná első szóra. Inkább a múlt héten elkezdett gondolatot szeretném tovább vinni és elmosni az önzés meg az önzetlenség közötti, mesterségesen felállított ellentétet. Nem az a kérdés, hogy önző/önzetlen legyél-e, hanem az, hogy okosan csinálod-e. Aki okosan önző, az önzetlen is, mert tudja, hogy ezzel saját magának is jót tesz. Aki okosan önzetlen, az ügyel arra, hogy a saját érdekei is érvényesüljenek, mert önmagunk teljes kiszipolyozása ugyan értékes helyezéseket hozhat a www.mártír.hu dicsőségtábláján, de ennél sokkal többre nem jó. Buddha már 2500 éve megmondta, hogy a lényeg az egyensúly.

ÉS HOGY JÖN MINDEZ A MOTIVÁCIÓHOZ?

Nagyon is. A motiváció célja az erő, akár fizikai, akár lelki. Ha nem vagy elég erős, jobb esetben a kispadról fogod végignézni az egész meccset, rosszabb esetben (és ennek egyre nagyobb az esélye) az élet bedarál. A jóléti társadalomnak az volt a küldetése, hogy gondoskodjon azokról, akik nem tudnak gondoskodni önmagukról. Ez a mostani, évek óta húzódó válság, ami úgy tér vissza újra és újra, mint Satyek néni köszvénye, azt vetíti előre, hogy ez a küldetés egyre inkább mission impossible. Ne legyen igazam, de sanszos, hogy a megszokottnál sokkal farkasosabb világ jön. Akár így lesz, akár nem, az erő mindig jól jön.

Viszont van itt valami, amit önmagunk motiválása kapcsán jó szem előtt tartani. Lehet valaki kemény, mint a menetvágó, amíg egyedül van, addig a valós ereje a nullához közelít. Egyedül semmire sem mész. Érezheted magad szuperhősnek és vicsoroghatsz az életre, mint kamikaze pocok a kombájnra - az esélyeid is hasonlóak. Ez persze nem azt jelenti, hogy a személyes erő semmit nem számít. De igen, számít. Pontosan annyit, amennyire meg tudod nyerni vele mások támogatását. Az erő nem azért áldás, mert így nincs szükséged senkire. Az erő azért áldás, mert az erő révén tudod másokban azt az érzetet kelteni, hogy nekik nagyobb szükségük van Rád, mint Neked rájuk.

Ultramodern világunk gőzerővel promotálja azt az illúziót, hogy nincs szükséged senkire. Ha csak egy átlagos napodat végiggondolod, azonnal rájössz, milyen kétségbeejtően ki vagy szolgáltatva a környezetednek. Ettől sem a biztonsági zár, sem a vírusirtó, sem a vezeték nélküli robotkutya nem véd meg. Egy dolog véd meg: a környezet arra való hajlandósága, hogy támogasson Téged. Ezért pedig sokat tehetsz. Persze ellene is. Attól függ, milyen csomagokat hagysz magad mögött.