2012. március 8., csütörtök

Ennek nem így kéne lennie...

Van, hogy az embernek felhorgad az igazságérzete. Manapság talán még könnyebben is, mint régen. Persze általában összeszorítja a fogait és küzd. Mert küzdeni kell. De időnként jönnek olyan napok, amikor túl sok a kihívás, amikor túl sok irányból támadnak, amikor túl magasak a hullámok. És ilyenkor néha nem tudja türtőztetni magát. Ha csak gondolatban is, de kitör: A K...VA ÉLETBE! HOL ITT AZ IGAZSÁG?

Állítólag odaát. Ezt persze hitelt érdemlően még nem erősítette meg senki, de most nem is ezzel akarok foglalkozni. Sokkal inkább azzal, hogy miért borít ki minket annyira az igazságtalanság, az aljasság, az árulás, a leleplezett manipuláció. Egyik oka nyilván a velünk született igazságérzetünk. Mert velünk születik. Pici gyerekeknél kiválóan megfigyelhető, hogyan háborodnak fel a méltánytalanságon, ami a személyüket éri. Még szavuk sincs arra, amit éreznek, mégis tudják, hogy ez így nem kóser.

De talán ennél is fontosabb az a szocializációs folyamat, amin legtöbbünk keresztülment. A mesék, amiket hallgattunk és olvastunk, a nevelés, az oktatás - mind-mind igazságról, becsületről, őszinteségről, szeretetről szólt. Meg arról, hogy a jó elnyeri a jutalmát. A rossz, pedig megbűnhődik.

Tényleg, nézzük csak meg a meséket! Igazságos Mátyás király megvédi a szegényeket a kapzsi földesuraktól. A legkisebb királyfi lazán lenyomja az irigy és gonosz tesókat. A becsületes szegénylegény, pedig olyan szinten nyűgözi le a királyt, hogy az egyből 50%-os tulajdonrészt kínál neki a Birodalom Zrt-ből. Plusz még a lányával is összehozza. Aki persze nem kancsal, nem kampós az orra, és nincs olyan alsó harapása, mint egy boxernek. Szóval minden szánsájn, heppi és hálidéj.

Hát ezzel traktálnak minket a legfogékonyabb éveinkben. Aztán felnövünk, és mit látunk? Mátyás király már meg sem próbál úgy tenni, mintha nem sz{rna magasról a szegényekre. A legkisebb királyfi drogos lúzer lett, mert a tesók porig alázták. A szegénylegény pedig nemhogy igazgatótanácsi elnök nem lesz, még a palotába se jut be, mert a kapuőrök szétrúgják a seggét és elzavarják. Ja, a királykisasszony pedig egy agyonplasztikázott, pénzsóvár szörnyeteg. A jót a megérdemelt jutalom helyett körberöhögik, a rossz, pedig Ibizán bűnhődik, ahol jóval nagyobb a bőrrák kockázata. Csoda, hogy kicsit becsapva érezzük magunkat?

Persze nem mondom, hogy a Piroska és a farkasnak ott kellene véget érnie, ahol a farkas felzabált mindenkit, és jókat böfög az extra adag savlekötőtől. De azt állítom, hogy az idealizálás és a valóság között akkora tud lenni a kontraszt, amitől nem is olyan nehéz meghasonulni. És a megkeseredés, a lealjasodás mindig ebből táplálkozik. A gonoszság nem az ideálok hiányában jön létre. Az ember attól válik gonosszá és aljassá, mert úgy érzi, hogy cserbenhagyták az ideáljai. Ettől nem lesz mindenki szükségszerűen aljas. De az aljas ember ettől lesz aljas. A keserű, pedig ettől lesz keserű.

Mi a megoldás? Írjunk a gyerekeknek realista meséket? Hamupipőke végezze alkoholista prostiként? Nem. Az embernek szüksége van ideálokra. Ezek olyanok, mint a világítótorony - mutatják az utat. De ahhoz, hogy képesek legyünk elviselni az ideálok és a valóság közötti kontrasztot, szükségünk lesz erőre, tartásra is. Különben előbb-utóbb tényleg belerokkanunk.

És honnan lesz erőnk? Részben ez is velünk születik. Kivel több, kivel kevesebb. Aztán ott a nevelés. Leginkább a példa. De a születési adottsággal nincs mit kezdeni, a nevelés, pedig már lejárt lemez, mire ezeket a sorokat olvasod. Van viszont még valami.

A TUDÁS.

Tudás alatt nem azt értem, hogy valaki olvasta a Könyvek könyvét. Tudás alatt egy bűvös háromszöget értek: információ - alkalmazási képesség - hajlandóság. Amikor tisztában vagy a miérttel, tudod a hogyant, és készen állsz megtenni - ezt nevezzük TUDÁSNAK. Az elkeseredés mindig a tehetetlenségből fakad, az, pedig a tudás hiányából. Nyilván nem leszel soha képes arra, hogy mindent megoldj, amivel az élet szembesít. De minél többet tudsz, annál ritkábban fogod érezni, hogy sarokba szorítottak.

Szükségünk van ideálokra. De szükségünk van tudásra is, hogy képesek legyünk megküzdeni az ideálok és a valóság között feszülő különbséggel. Más szavakkal: higgyünk a jóságban, a becsületben, a tisztességben, a hűségben, de ez nem ok arra, hogy hülyék is legyünk. Pár napja elkaptam egy dokumentumfilmet, ami a cápaturizmusról szólt. Ennek az a lényege, hogy a kíváncsi és kalandvágyó turistákat leviszik a cápák közé. Az óvatos duhajokat ketrecben, a bátrabbakat viszont közvetlenül a cápák közelébe. Az idegenvezetők sokat látott rutinos szakemberek, akik kivétel nélkül imádják és istenítik a cápákat. De a saját túlélésüket nem arra alapozzák, hogy biztos a cápák is hasonlóan éreznek. Szeretik a cápákat, de annyira éberek a közelükben, amennyire csak ember éber lehet. Nagyon-nagyon pontosan tudják, mit szabad és mit nem. És nagyon ügyelnek arra, hogy ezzel a turisták is tisztában legyenek.

Ez egyébként egy egészen jól használható metafora. Tekinthetsz úgy az életre, ahogy ezek az őrültek tekintenek a Nagy Fehérre. Csodálhatod, szeretheted, rajoghatsz érte. De ne várd, hogy tolerálni fogja, ha meggondolatlanul viselkedsz, csak azért, mert így érzel iránta. Nem kell azt hinni, hogy az élet rossz vagy gonosz. Egyszerűen csak azt kell tudomásul venni, hogy nem túlságosan elnéző. Ha ezt szem előtt tartod, ha igyekszel minél többet megtudni róla, ha éber maradsz, akkor egészen közelről is biztonságosan szemügyre veheted. Ha pedig megharapott, nem megutálni kell, hanem megtanulni a leckét.

Az egyik cápatúra-vezető elmesélte, hogy 20 éven keresztül randizott testközelből a kedvenceivel. Aztán egy nap az egyik turistának egy világos utasítás sem volt elég világos. Olyasmit tett, amit nem lett volna szabad, a cápa, pedig nem kérdezett, büntetett. Sajnos nem a turistát, hanem az idegenvezetőt, aki csak a hihetetlen szerencséjének köszönhette, hogy nem halt bele a támadásba. Túlélte, felépült, folytatta a munkáját, és még mindig rajong a cápákért. Az egyik ugyan kis híján megölte, de ő tudja, hogy nem a cápa a felelős, hanem a síkhülye turista. Tanulságos. Érdemes elgondolkodni rajta, átvenni, és kiterjeszteni az életre.

Sok sikert!


Nincsenek megjegyzések: